Komolyan, zene?

Az idei évben mindketten elnyerték az Artisjus-díjat, amelynek célja a kortárs magyar zene oktatásában és művelésében való kiemelkedő munka elismerése és ösztönzése. Hogy látja a kortárs magyar zene helyzetét ma?

Lakner Tamás: A kortárs zene úgy van jelen a mai zenei palettán, mint egy különleges, egzotikus gyümölcs: az ember egyszer-egyszer hozzá jut, és bele tud kóstolni. A komolyzenében a klasszikusok évszázadokon keresztül bizonyították már, hogy az emberiségnek szüksége van rájuk. Egy új dologért mindig meg kell küzdeni. Egy hosszabb folyamat, amíg először ismertté, majd klasszikussá válik valami a saját korában.

 Hogy jellemezné korunk kortárs zenéjét?

Lakner Tamás: A zenei nyelvnek vannak nagyon jól körülhatárolható ismertető jegyei, amelyek bármelyik korban használhatóak, mert mindenkor segítenek befogadni a zenét. Az a dallamvilág, harmónia vagy formavilág, amit megszoktunk, mondjuk a népdalokban vagy a romantikus zenében, azonban ma már nem úgy működik, mint régebben. Ha igaz, hogy a művészet mindig leképezi a saját korát, akkor a zene sem lehet egyszerű napjainkban, hiszen egy nagyon bonyolult korban élünk. Minket sokkal több inger ér, mint a pár évszázaddal ezelőtt élőket. Ezek a hatások mind beépülnek a zenébe, ami olykor nehezebbé teszi a befogadásukat is.

Fogyasztókról áttérve a művelőkre. Ma is népszerű a fiatalok közében a komolyzene tanulás?

Romos Zsolt: Azt gondolom, vagy szeretném gondolni, hinni, hogy ma is igen népszerű. A zeneiskolák általában viszonylag nagy létszámmal működnek, illetve művészeti iskolák is alakultak, ahol elsődleges cél, eszköz a különböző művészeti ágak nevelő, fejlesztő hatásának segítségül hívása. A művészetoktatás még mindig nagy szerepet tölt be a közoktatásban, alapfokú oktatásban. Megfigyelhető azonban változás, torzulás a korábbiakhoz képest, mivel bizonyos hangszerek töretlen népszerűségnek örvendenek, míg máshol csökkenés tapasztalható. Az egyensúly eltolódása lassan a csúcson is érzékelhető. A kiváló, nemzetközi rangú szimfonikus zenekaroknak is, nehezebb ma például egy jó oboistát találni, mint egy jó trombitást vagy fuvolistát.

Mennyire lehet ma megnyerni a fiatalokat, mint befogadókat ennek a világnak?

Lakner Tamás: Pécs esetében a Kodály Központ megépülte egy hatalmas lehetőség erre, hiszen ott olyan akusztikai feltételek mellett lehet hallgatni a zenét, ami méltó hozzá. Nagyon fontosak a körülmények. Olyan előadó helyeket kell találni, ahol a komolyzenei művek megszólalhatnak a maguk teljességében. A másik részről igenis beszélni kell a zenéről, mert úgy gondolom, hogy a motiváció nagyon lényeges. Amikor a gyerekeket elvisszük egy koncertre, fel kell őket készíteni rá, inspirálni kell őket. Harmadrészt kiemelném, hogy fontosak a magas színvonalú előadások, amiket jó hallgatni és igazán művészi szinten szólalnak meg.

Lényeges, hogy korán megragadjuk gyermekeket?

Lakner Tamás: Nagyon fontos, hogy kisgyermekkorban megismerkedjenek már vele. Az iskolákban a művészeti nevelés ki van semmizve, ami egy óriási probléma. Ha itt mi egészséges emberek akarunk nevelni, akkor a művészetnek, a lélek ápolásának is ugyanolyan fontos szerepet kellene tulajdonítani, mint a szellemének.

Milyen életpályája van ma egy komolyzenésznek?

Romos Zsolt: A „komolyzenészség” elsősorban hivatás, kijelenthetjük, hogy egy viszonylag szűk réteg, zárt közösség. Természetesen vannak átfedések más műfajokkal, hiszen van, aki komolyzene mellett a könnyűzene igényesebb válfajával, például a jazzal is foglalkozik. A komolyzene nagyon sok tanuláson, gyakorláson, elemzésen keresztül művelhető művészeti ág, ami miatt sokan visszarettennek tőle. Rengeteg munkabefektetéssel jár, gyerekkortól kezdve, napi több órát gyakorolva készülünk erre a pályára. Aki tehetsége, képességei, munkája alapján a végén diplomás művésszé válik, játszhat szimfonikus zenekarban vagy akár lehet belőle hangszeres szólista. Az elején persze mindenki szóló művész akar lenni, de erre csekély a lehetőség ma. Hiába kiváló valaki a hangszerén és kivételes tehetségű előadóművész is egyben, ha nincs annyi fellépése, akkor nem tud megélni. A tanítás az, ami szerintem más jellegű hozzáállást feltételez. Tudni kell azonban, hogy a zeneoktatás felkészült oktatói, jó esetben maguk is mesterei a hangszerüknek.

Akik ezt a pályát választják a nehézségek ellenére, meg vannak becsülve?

Lakner Tamás: A presztízs nem hogy azon a szinten nincs, ahol kellene, hanem jóval alatta van. Annak ellenére, hogy ebben a szakmában nagyon sokat kell dolgozni, a megbecsülés nincs arányban ezzel. Ez egy olyan hivatás, amire nem lehet pár év alatt felkészülni. Ezt gyerekkortól kezdve folyamatosan gyakorolni kell, sok energiát kell befektetni. Nem elég, hogy egyszer megtanultam valamit, ezt állandóan szinten kell tartani.

Szűkül komolyzenész társadalom?

Lakner Tamás: Én úgy látom, hogy teljesen visszaesett, nagyon szomorú helyzet. Ennek a szakmának a presztízse nagyon lecsökkent, hiszen nincs sok lehetőség, hogy egy énektanári diplomával elhelyezkedjenek a fiatalok. Ennek hatását érezzük itt mi is, nemcsak a jelentkezők számában, hanem a színvonalukban is. Mi neveljük a komolyzenészeket is, és ott is látszik ez a fajta leépülés. Ez a zuhanás folytatódni fog, ha nem lesz komoly változás. Küzdünk érte.

 Romos Zsolt

Fuvolaművész-tanár, aki Pécsi Tudományegyetem mellett tanít alsó fokon a Csepeli Fasang Árpád Zeneiskolában, középfokon a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Fuvolát tanulnak tőle 16-an alapfokon, heten a konzervatóriumban és heten itt az egyetemen. Tanítványai szép sikereket érnek el országos megmérettetéseken is. Tavaly márciusban a II. Országos Főiskolai Fuvolaversenyen Simon Eszter I. helyezést ért el, míg a nyáron az I. Országos Amtmann Prosper Fuvolaversenyen Márta Nóra II. helyezéssel, Sóvári Zsuzsanna III. helyezésével öregbítette a Művészeti Kar hírnevét. .

Van a komolyzenére kereslet a piacon, nyitottak rá ma az emberek?

Romos Zsolt: Megfigyelhető egy fajta elértéktelenedés, hiszen a különböző csatornákon, (tisztelet a kivételnek) nem elsődleges cél a jó értelembe vett „érték” bemutatása. Másrészről az emberek sokat dolgoznak, fáradtak, nincs pénzük, és hosszasan lehetne sorolni az összetevőit annak, hogy miért nem jutnak el a koncertekre. Valószínűleg egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb társadalomban sokkal nagyobb kereslet lenne erre. Ugyanakkor azt gondolom, hogy szeretnének az emberek igényesen szórakozni, színházba, hangversenyekre, kiállításokra járni. Talán még mindig van egy szűk réteg, amely ezt mai nap is komolyan gondolja.

Aki nem tanult zenélni, és nem járatos ebben a világban annak érthetetlennek, bonyolultnak tűnhet. Valóban az?

Lakner Tamás: Az iskolákban nagyon sok mindent lehetne tenni a megértés érdekében. Mi itthon nem jól közelítjük meg a kérdést, tananyagként kezeljük a zeneműveket, pedig nem így kellene. Azt kellene kiemelni, hogy az élet, hogyan van jelen ezekben a darabokban. Nem az a fontos egy-egy műnél, hogy az szimfonikus vagy sem, hanem az, hogy mit mond, mit üzen nekem az a zenemű. Az operában is emberi sorsok, érzelmek vannak, amelyek akár bizonyos mintákat is adhatnak nekünk, hogy hogyan kell viselkedni. Ha tudok azonosulni vele, akkor könnyebben is értem meg. Ezért kell megnézni, hogy az adott korosztálynak mik az értő sajátosságai, és ahhoz igazítani a zenéket.  Most ismeretközlés van, ahelyett, hogy az érzelmi azonosulásokat találnánk meg. Ahhoz, hogy egy koncerten több értő hallgató legyen, ahhoz az alapoktól kell elindulni.

 Kell a komolyzenéhez érteni ahhoz, hogy élvezzük?

Romos Zsolt: Elsősorban élvezni, talán kicsit szeretni kell, és hagyni, hogy hatást gyakoroljon rám. Az „értés” elég, ha abban nyilvánul meg, hogy észreveszem azt a vékony határt, amitől valamit igazán minőségnek nevezhetünk. Nem kell tudnia a koncertre beülő közönségnek, hogy például milyen modulációk vannak az adott műben. Aki tanult pár évet valamilyen hangszeren az persze sokkal jobban tudja értékelni, hogy mennyi munka és mekkora elmélyülés kell ahhoz, hogy az adott hangszert művészi szinten tudja valaki kezelni.

Szoktak oktató jelleggel esetleg könnyűzenét hallgatni?

Romos Zsolt: Egy zenésznek készülő embernek nagyon fontos, hogy a különböző stílusokat ismerje, sok zenét hallgasson. Ez is nagyon fontos része a zenésszé válásnak. Nemcsak a kiváló hangszeres tudás, a hangszeren való felkészült, minőségi játék a fontos. A komolyzenészek sem csak otthon ülnek egy besötétített szobában, miközben nagyon komolyan veszik magukat, és egész nap skáláznak. Vannak magukba forduló, elvont művészek is persze, mint amilyeneket néha a filmekben látunk, de ez a ritkább eset. A többségük itt az egyetemen is átlagos fiatal, akik ugyanúgy szórakoznak és ismerik a slágereket, mint kortársaik. Annyi a különbség, hogy ők meghallgatva a számot, esetleg odapattannak a zongora elé, és pillanatok alatt lejátsszák azt, amit a rádióban hallottak, hiszen felismerik azt a két akkordot, amire az egész dallam épül.

Ön hallgat könnyűzenét?

Romos Zsolt: A könnyűzene igényesebb válfajait igen, elsősorban jazzt, popzenét vagy discot nagyon ritkán.  Persze itt is vannak kimagasló előadóművészek, legfeljebb én nem szeretem ezt a műfajt. Egyik kollegám elmondta például, hogy ő azért lett zenész, mert Michael Jackson nagy hatással volt rá fiatalkorában. Szerinte Ő egy olyan előadó volt, akire érdemes odafigyelni. Az a fajta művészet, amit az ének, a zene, a tánc, az előadás, a show területén alkotott az elismerésre méltó. Ezeket mi is figyeljük, és ebből nagyon sokat lehet tanulni. Nekünk is meg kell magunkat mutatni, mert ez nem a négy fal közé készülő műfaj, bizony néha ki kell vinni a közönség elé. Rengeteg művész nem tud és nem is akar ezzel megbirkózni. Sokan viszont hajlandóak megfelelni a mai kor előadói elvárásainak, hogy ezzel kicsit közelebb vigyék a műveket az előadókhoz.

Ön szerint kell nyitnia a komolyzenének ebbe az irányba?

Romos Zsolt: Azért kell nyitni, hogy megpróbáljuk kiszélesíteni a komolyzenét hallgatók világát, hogy ne érezze senki azt, hogy ebből ki lenne rekesztve. Mikor megpróbáljuk bevonni a közönséget, rájönnek, hogy ezek milyen szép, hallgatható dallamok, hiszen ezeket ők is szeretik, és talán értik is, ha valaki picit segít ebben. Ez egy izgalmas világ lehet mindenki számára.

 Ma az internet és videók világában mi az a többletet, amit egy élő, komolyzenei koncert adhat?

Lakner Tamás: Az élő zene varázsa, a miliője. Önmagában az, hogy ott vagyok több emberrel együtt teljesen más élményt ad, mint az, amikor otthon ülök egyedül egy szobában. Magával tud ragadni a tömeg reakciója, amit lehet, hogy otthon nem is értenék, élnék meg. Ott a közösségben meg rá lehet érezni arra, hogy ez hogyan működik.

A kor és a nehézségek tükrében van ennek a zenekultúrának ma létjogosultsága?

Lakner Tamás: A probléma az, hogy az egész magyar zeneoktatási struktúra nem tart lépést a világgal. Óriási kincs van a kezünkben a Kodály-féle koncepcióval, de ez a koncepció is, ahogy a világ is, változik. Bizonyos szegmenseit alakítani kellene a folyamatokhoz, nem szabadna ennyire mereven kezelni ezt a kérdést. Az emberek, főleg a fiatalok naponta nagyon sok órában zenét hallgatnak. Nap, mint nap több órát kapcsolatban vannak egy dologgal. Van ilyen más a zenén kívül? Egyes dolgok megélésére a rockzene nagyszerű. Én sosem voltam az ellen, hogy rockzenét hallgassanak a fiatalok akár az iskolában is, mert szükség van rá. Ugyanakkor azt is vallom, hogy akadnak olyan dolgok is, amikre az értékesebb művészi zene ad választ. Azt hogy én milyen ruhát veszek fel, hogy milyen zenét hallgatok, az ízlés kérdése. Az nem igaz ugyanakkor, hogy csak a rock a megoldás mindenre. Vannak más zenék, amelyeket hallgatva más módon, más hangulatokkal tudok azonosulni. Amelyeken keresztül sokkal differenciáltabban tudok újra átélni dolgokat.  Az előbbi borzasztóan egyszerű zenei nyelvvel hat, a komolyzene bonyolultabb zene, de ettől összetettebb és izgalmasabb a dolog.

Van a komoly zenének jövője?

Lakner Tamás: Persze, hogy van! Átélt több száz évet, miért ne maradna meg ezek után IS. Nem is érdemes élni nélküle úgy gondolom, nem igaz? 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.