Botrányosan népszerű - Az Ötven árnyalat-trilógiáról

„Szent szar!”- idézhetnénk a főhősnőnket - lehet ezt a könyvet (nem) olvasni?! A könyvesbolt eladója is szürke nyakkendőben feszít (nyilvánvaló a promóciós cél, hiszen egy narancssárga inghez nincs épeszű ember, aki kiegészítőnek ezt a színt választaná a mindennapokban). A fórumokon a második és a harmadik kötet megjelenése előtt szinte „remegnek” a rajongók a várakozástól, míg sok helyen a sárga földig lehúzzák a kritikusok E. L. James könyveit. Ennyire jó vagy ennyire rossz ez a trilógia?! Megvettem és most megírom, hogy mért érdemes elolvasni (szerintem).

Ha könyvről van szó, mindenevő vagyok. Megtalálható a polcomon ugyanúgy egy Szerb Antal vagy Szabó Magda kötet, ahogy a Da Vinci-kód vagy karácsony óta az Ötven árnyalat-trilógia is. Szeretem a történelmi témát feldolgozó, tudományos igényességgel megszerkesztett regényeket, de megfér a polcomon egy figyelemfelkeltő vagy éppen botrányt kavaró könnyed bestseller is. Márpedig ha valamiről sokan vagy éppen nagyon eltérően fogalmaznak meg véleményt, azt ki nem hagyhatom. Ilyen egyszerűen indult a kapcsolatom Anával és az irányításmániás Christian Greyjel.

„Ez egy roppant gyenge ponyva, ami gyengén van megírva és még gyengébben lefordítva”- ez fűzte először hozzá az egyik ismerősöm, miután meglátta a kezemben az első kötetet. Sosem tántorított el a kritika az olvasástól, így ez alkalommal is lelkesen vetettem bele magam az erotikus szerelmes regénybe. Mert szerintem az, csak itt éppen nem epekedő, reménytelenül ábrándozó szerelmeseket állít elénk az író, hanem leginkább magukkal, saját és egymás vágyaival küzdő karaktereket mutat be. Ellenségek, ármányok, szakítás és kibékülés itt is akad bőven, mint minden szerelmi történetben, ám talán mégsem annyira kiszámítható köntösben jelentkezik, mint amit megszokhattunk a Bianka vagy Júlia füzetekben. A figyelemfelkeltő nem a történet volt, hanem az erotika, azon belül is a szexuális deviancia, aminek ennyire hangsúlyos bemutatása, használata könyvlapokon valóban nem túl elterjedt. Nem megszokott, ugyanakkor nem egyedi, elég ha  Bret Easton Ellis Amerikai pszicho című könyvére gondolunk, ami szintén kapott hideget-meleget (még a leszerződött kiadók is sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól). E.L. James egyszerűen jót húzott! Talált egy űrt, egy létező igényt, amit kihasznált és kielégített. Esetünkben első körben megtalálta a pikáns témára vevő, azért rajongó negyvenes, ötvenes nőket. (Olyan hatást váltott ki belőlük, mint az Alkonyat-könyvek a tinédzser lányokból, ezért kapta a mamapornó gúnynevet.)

Az erotika, azon belül a BDSM (Szexuális szerepjáték ahol szélsőségesen elválik a domináns és az alávetett szerep) az alap, amire felépül a történet, ugyanakkor úgy gondolom, hogy jóval összetettebb a trilógia, mint különböző szexuális pózok, segédeszközök tárházának bemutatása. Anastasia Steel és Christian Grey kapcsolata, személyisége alakul, árnyalatokkal lesz gazdagabb a három köteten keresztül. 

A szürke ötven árnyalata kettőjük vonzódását, szexuális viszonyának kialakulását állítja a központba. „Mennyire béna, csúnya és esetlen vagyok, míg ő tökéletes, megnyerő és hibátlan...” – ezt nem csak Ana, de én is megannyiszor gondoltam egy magabiztos férfi közelében. „Nem hiszem el, hogy én kellek neki! Ebben nincs semmi logika”- ez sem ismeretlen belső tépelődés a nők között. Az, hogy egy-egy ágyjelenetnél vagy a Fájdalom vörös szobájában történt vad kielégülésénél akad olyan, aki megbotránkozva csukja be és dobja félre a könyvet az is egyfajta reakció. Számomra a mellbimbó kényeztetésnél érdekesebb volt az érintéstől való félelem, a Christianban lezajló belső vívódás.  Ez volt az ok, amiért megvettem a második kötetet.

A sötét ötven árnyalatában továbbra is erősen jelen van az erotika, mégis a hangsúly eltolódik a devianciáról az abból eredő konfliktusra. Feltűnik egy őrült volt szerető, találkozunk zaklató főnökkel is, de ezek mind Ana és Christian kapcsolatát, kettőjük vívódását teszik érthetőbbé, fogyaszthatóbbá. Egyre több mindent tudunk meg a sérült lelkű és sötét múltú milliárdosról, adalékokat kapunk ahhoz, hogy megérthessük mitől is vált „Ötven árnyalattá”.

Kettőjük közül Anastasia jelleme van kevésbé kibontva, a karakter szép lassan feloldódik vagy mondhatni idomul a férfiéhoz, nem igazán kapunk egy kész alakot ebben az esetben. Mert mit is tudunk Miss Steelről? Imádja az English Breakfast teát, szeretne eljutni Angliába, Rayhez a kettesszámú nevelőapjához fűzi talán a legszorosabb családi kötelék és Kate barátnőjéhez is hasonlítgatja magát. Belső istennőjének megnyilvánulásai olykor gyermetegek egy intelligens fiatal hölgyhöz képest. Eközben Christian gyermekkoráról és családjához való kapcsolatáról jóval részletesebb képet kapunk. Mindeközben a cselekmény is bonyolódik. A középső kötetben krimibe illő szálakat is belesző a történetbe a szerzőnő. A lezárás az utolsó részre ágyon kívüli izgalmakat sejtet.

A szabadság ötven árnyalata már a házasélet jegyében indul, folytatódik, amit legjobban az önállóság-függőség párviadalaként jellemeznék. Ana saját erejéből próbálna munkahelyén boldogulni, míg Christian a teljes „birtoklás” híve. Ha Anastasia tudta és megfogadta volna édesanyám tanácsát (ha a férfi túlzottan és alaptalanul féltékeny menekülj..), akkor sosem lesz Mrs. Grey. Ha az ember a legjobb barátnőjével sem iszogathat „büntetlenül”, akkor elég komoly problémák vannak és mondhatni ráfér a kedves férfiemberre az alapos fejmosás. Akkor is így van, ha az elvesztéstől való félelem nem alaptalan (Anastasia volt főnöke bosszút esküdött a szerelmesek ellen) és az életükre tör. Persze egy jómódú és gáláns férfinek megvannak a bocsánatkérésre is az eszközei. (Egy természet lágy ölén elhelyezkedő családi fészek képe engem is hamar megbékítene.) Bár az ostor, bilincs nem került le a terítékről a Grey családban, a befejező regényben egy-két eszköztől eltekintve már korántsem annyira figyelemfelkeltő. Van helyette autós üldözés, emberrablás, nem várt terhesség…

Összefoglalva, ha valaki nem akad ki az első rész szadomazo jelenetein és csak fűszerként tekint az erotikus jelenetekre, akkor egy korántsem rossz trilógiát olvashat el. Az olvasó az elejétől a végéig egyfajta utat jár be Christian múltjából a jelenéig. Egy prosti éhező fiából lett gazdag és „ínyenc”apát ismerhet meg egy lány elmesélésében.

Az élményen ront ugyan a már kissé zavaróan egyszerű a nyelvezete (stilisztikailag érdemes lenne a fordításon még dolgozni, a„Szent szar” gyakorisága olykor már lelket karistoló). Ötletes viszont az email és SMS üzenetek beépítése és találó szerkesztése (gondolok itt az aláírásokkal való játékra). Lehet nem fog bevonulni a klasszikusok közé és mind máig van, ahol tiltó listára kerül, mégis úgy gondolom, hogy napjaink egyik kihagyhatatlan könyve.

Egy ilyen trendteremtő sztori pedig a film gyártókat sem hagyhatja hidegen, és egy nagy port kavaró aukción el is kelt a megfilmesítés joga (az Universal lett a nyertes). Bret Easton Ellis már bejelentkezett a forgatókönyv megírására, hogy aztán befut-e és vajon ki nyeri el a két szerelmes megszemélyesítésének kiváltságát, még nagy kérdés. A rajongók már találgatnak…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.