A neheze még csak most következik..

Egy vidéki lány a nagyvárosban. Nem ismer senkit és semmit, csak egy valamit szeretne, valóra váltani gyermekkora óta dédelgetett álmait. Szerencsét próbál, megannyi nehézségbe ütközik, jön az elkeseredettség és a drámai mélypont, pár könnycsepp is, na és a végén az elmaradhatatlan, kidrukkolt „Happy End”. A hollywoodi forgatókönyvírók ontják magunkból az ehhez hasonló tündérmeséket, mi pedig együtt mosolygunk a fotelben a boldog befejezéssel.De mi a helyzet a szürke mindennapokon, ott ahol a Wall Street és a „dollárbébik” helyett a nagy magyar valóság vár minket az utcára kilépve.

Nagy álmokkal és reményekkel teli fiatalok itt is akadnak bőven. Ahogy a Sakáltanya szőke, dalszövegíró főhősnője vagy „A dobd be magad” barna táncos üdvöskéje, mi is csak lehetőséget keresünk, egy esélyt szeretnék arra, hogy megmutassuk mindazt, ami a félénk mosolyok és bizonytalanságok mögött ott van bennünk. Dolgozni akarunk, tenni, cselekedni, bátran kilépni a porondra várva a megmérettetéseket ahelyett, hogy otthon gubbasztunk a megoldásokat keresve.

Néha aztán megcsendül a telefon és a régóta várva várt lehetőség reménye csillan fel előttünk. Remegve vesszük fel az hivatalos alkalmakra tartogatott inget, előkerül az elegáns magas sarkú cipő is. „Most vagy soha!” Izgatottan kopogunk keresztül a fél városon, míg nem a szívünk már a torkunkba dobog. Jönnek a kérdések, erősségekről és gyengeségekről értekezünk, igyekszünk abban a pár percben a legmeggyőzőbbek lenni. A beszélgetést követően a szokottnál kicsit lassabban és kicsit zavartabban érünk haza gondolatainkba merülve, várjuk az „ítéletet.” Elutasítás..

A következő alkalommal már több félsz vegyül a készülődésbe: „Mi van, ha ez sem sikerül?” A harmadiknál, a negyediknél lassan ez is elmúlik és már rutinszerűen lépsz be az ajtón és nyújtod a kezed a bemutatkozásnál, talán most, hátha… Így megy ez hetek, hónapok óta, várod a tündért a varázspálcával. Mit kellene máshogy csinálni, mi az, ami nem stimmel?! – teszed fel naponta magadnak a kérdést a tükörbe bámulva. Bosszúsan, dühösen kapcsolod ki a gépedet az újabb "Nem" után. Magadban keresed a hibát, visszapörgeted fejben az időt és azon gondolkodsz, vajon mit is kellett volna máshogy csinálnod. A szeretteid kitartóak, bíztatnak és nyugtatnak, ők türelmesebbek veled, mint te magaddal szemben.

Miattuk és magad miatt is szeretnél már változtatni ezen a helyzeten, mert egy biztos az önsajnálat és a befordulás nem segít. Értelmet kell adni minden napnak! Én úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy magamban búslakodnék, igyekszem a barátaimmal, családommal és Kedvesemmel több időt tölteni. Igyekszem olyan dolgokat tanulni, ami érdekel és hasznomra válhat és igyekszem új dolgokat létrehozni. Olvasok, nyitott szemmel járok és igyekszem saját sorsom kovácsa lenni.

A mese tehát most kezdődik, nagy levegő és indulok a sárga köves úton...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.