A kriminológia útvesztőiben barangolva

Mi a közös Mádl Ferencben, Sólyom Lászlóban, Erdő Péterben és a pécsi tiszteletbeli német konzulban? Mindannyian a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság és Jogtudományok Osztályának tagjai. Korinek professzort márciusban választotta levelező tagjává az MTA, elismerve a neves kriminológus munkásságát.

Beavatna abba, hogy pontosan mit jelent az, hogy kriminológia?

Két fogalmat kell megkülönböztetnünk. A kriminalisztika gyakorlati szinten foglalkozik a bűn üldözésével: nyomokat rögzít, megállapítja, hogy az illetőnek a DNS-profilja azonos-e a gyanúsítottéval, stb. A kriminológia viszont nem a konkrét, egyedi esettel, bűnelkövetővel foglalkozik, hanem a bűnözés elméleti magyarázatát próbálja megadni: miért válik valaki bűnelkövetővé, miért több a bűncselekmény az egyik országban, mint a másikban, miért van az, hogy a nők mindig törvénytisztelőbbek, a férfiak kevésbé.

Ez alapján miért éppen a jogtudományi karon oktatja ezt a tárgyat?

Valóban nem mindenhol egyértelmű ez, hanem magyar hagyomány. Kétség kívül a kriminológia a jog és a szociológia határterülete, interdiszciplináris tudomány, inkább nevezhetnénk társadalomtudománynak, de Magyarországon a bűnüldözés tradicionálisan a joghoz tartozik.

Hogyan lehet "hasznosítani" ezt az elméleti tudományt? Milyen kapcsolatban áll a gyakorlattal?

A kriminológia két irányban fejti ki a hatását. Egyrészt hat a közvéleményre. Például  tanulmányokban próbálja elmagyarázni már évszázadok óta, miért nem jelent hosszú távon megoldást, ha minden elkövetőt felakasztunk, hiszen jobb, ha hosszabb távon egy türelmes, liberális felfogással közelítünk a bűnelkövetőinkhez.

A másik a politikai döntéshozók felé irányul. Például, hogy a ne kapkodjanak, nem kell idegeskedve minden egyes kirívó eset után a büntetőtörvénykönyvet szigorítani. Vagy, hogy egy, a hosszú távú érdekeket szolgáló büntetőpolitika, ami a megelőzésre teszi a hangsúlyt,  jobban megfelel az országnak.

Említette, hogy a férfiak és a nők között különbözik a bűnelkövetési hajlam. Ez miért lehet így?

Nem hajlamnak, inkább a bűn elkövetési gyakoriságnak mondanám. Hogy ez mire vezethető vissza, ez bonyolult kérdés. Egy cinikus amerikai társadalomtudós hasonlatával élve: a két nem úgy viselkedik, mint az ivarsejtjeik. A hímivarsejtből – ellentétben a petesejttel – millió termelődik naponta. Így túlzásokkal élve a nő olyan, mint egy jó befektető: gondosan mérlegel, van felelőssége, és ezt érzi is. A férfi ennek a fordítottja: olyan, mint egy részeg milliomos, aki nem törődik az egészségével, verekszik, iszik, stb. E hasonlat áll a bűnözésre is: a nők inkább távol tartják magukat a konfliktusoktól, a férfiak pedig generálisan erőszakosak – az érdekérvényesítés is inkább egy maszkulin tulajdonság. Tessék megnézni, a börtönlakosságnak milyen arányban férfiak és milyen arányban nők a részesei!

Azért akadnak női elítéltek is. A gyengébb nem képviselőinek milyen indokaik lehetnek egy-egy erőszakos cselekedetre?

A különbség ott ragadható meg, hogy a női bűnelkövetésben kevésbé dominál az erőszak, inkább az intellektuális bűncselekményekben, mint csalás, orgazdaság játszanak szerepet, vagy az ún. „szájjal” elkövethető bűncselekményekben, mint a rágalmazás vagy a  becsületsértés. No, persze a nőknél is előfordul az erőszakosság, még az emberölés is – de ez többnyire egy rövidzárlat. Például ha hosszú ideig kénytelen tűrni a megaláztatást, akár egy rabiátus férj disznóságait. Az erőszak után a női elkövetőket általában rendkívüli lelkiismeret-furdalás gyötri, hiszen saját női szerepük ellen is lázadnak, például mert a börtönbe vonulással magukra hagyják a gyereküket is. Ez nagyon bonyolult lelki helyzet – a kriminológia ezzel is foglalkozik.

Meg lehet előzni azt, hogy valaki áldozattá váljon?

Többféle elmélet van erre is. Nem hiszek abban, hogy lennének született áldozatok. Azok, akik gyakran válnak áldozattá, általában nem kellően elővigyázatosak, olyan konfliktusokat vállalnak fel, amiket józan mérlegeléssel nem tenne az ember. A másik gyakori körülmény, hogy a személyiségükben van valami olyan defektus - kábítószer-élvezet, túlzott nyereségvágy, konfliktus-keresés – ami miatt ők kockázatosabb életet élnek. A teljesen "tiszta" áldozatok a gyerekek és az öregek, akiknek nem megfelelő a védekezőképességük, kiszolgáltatottságuk miatt lehetnek könnyen áldozatok.

Aztán vannak olyan típusok, akik túlzottan hiszékenyek: elhiszik, hogy egy adott nyerő-automatánál pont ők ütik meg a főnyereményt. Általában az illetőben, akiből áldozat lesz, nagyon gyakran felfedezünk olyan személyiség jegyeket, ami az átlagos életvitel mellett már kockázatos.

Azt mondta, nem hisz abban, hogy vannak született áldozatok. Abban hisz, hogy vannak született gyilkosok?

Nem, ilyen szerintem nincs. Bár kétségkívül a kriminológiának a legperspektivikusabb ágazata egy interdiszciplináris területen fog születni az elkövetkezendő 10-20 évben, ez pedig a kriminálbiológia. Létezik olyan, nagyon ritka előfordulású genetikai hiba, ami a kiegyensúlyozatlanságért felelős, s aminél bizonyos valószínűségi szint mellett előfordulhat, hogy az illető konfliktusokban nagyon impulzív lesz és bűncselekményt követ el. Ugyanakkor fontos a környezet szerepe: ha egy olyan jó családba születik, ahol olyan megértő nevelők veszik körül, akik észreveszik nála ezt a genetikai eredetű problémát, akkor valószínűleg soha nem manifesztálódik ez a negatív adottsága.

Az ember viselkedését mi határozza meg: a genetika vagy a környezeti hatás?

Úgy vélem, e kettő aránya. A tanult viselkedés szerepe is nagyon fontos: ha valaki azt látja, hogy a szülei esténként elmennek lopni, még ha ő egyébként genetikailag erre nem lenne determinált, akkor is könnyebben átveszi ezt a  mintát, mint aki törvénytisztelő körülmények között él. Ezért várunk sokat a neveléstől, hiszen igen sok pozitívumot tudna hozni egy pedagógiai szemléletváltás. Manapság az idősebb pedagógusok szinte nyugdíjba menekülnek, mert őket nem készítették fel olyan konfliktuskezelésre, ami sajnos már nap mint nap előfordul az iskolákban: hogyan kell bánni például egy tizenéves drogfogyasztóval? Fordulatra van szükség a tanárképzésben, hogy a leendő oktatók felkészüljenek az ilyen helyezetek kezelésére.

Ezek Magyarországi jellemzők, vagy általános tendenciák?

Nem csak magyarországi tendenciák, bár máshol már korábban reagáltak a felvetődő problémákra. Németországban például kutatták, hogy miért jelenik meg az erőszak a sportrendezvényeken, az utcán, miért különböznek össze egyes etnikumok, mi ebben a televízió és a kommunikáció szerepe. Mindezeket gondosan megvizsgálták, és a kapott eredmények alapján cselekvési programokat határoztak meg arra vonatkozóan, mi módon kell a stadionok biztonságát növelni, hogyan lehet vandálbiztos középületeket tervezni, hogyan lehet interaktív módon vezetni egy osztályt az iskolában.

Ez sajnos mind-mind deficitje még a magyar társadalomnak. A kriminológiával foglalakozók ugyan hajtogatják mindezek fontosságát, de talán politikusaink még nem érték el azt a szintet, hogy belássák, halmozódik a lemaradásunk, ami jóval később esetleg robbanni fog.

Az említett német kutatás eredményeit, vagy akár más, nemzetközi konzekvenciákat nem lehetne egy az egyben adaptálni a magyar viszonyokra?

Sok elemet át lehetne venni, de egy az egyben nem. Mi sem a Holdról pottyantunk, éppen ezért meg kell nézni azt, hogy Magyarországnak milyen egyedi jellemzői vannak, hogy a 40 év szocializmus és általában az, hogy a demokratikus polgári gondolkodás hagyománya nálunk gyakran eleve hiányzik, milyen következményekkel jár. E kérdésben én a szűkös anyagi forrásokat másodosztályú kérdésnek tartom, szerintem sokkal fontosabb lenne a szemléletet megváltoztatni. Hogyan lehetne például javítani a roma és a nem roma népesség viszonyán? – például ez is egy óriási deficit, aminek megoldását úgy tűnik, a következő generációkra hagyjuk.

Milyen olyan fejlődő ágai vannak a kriminológiának, aminek Ön nagy jövőt jósol a már említett kriminálbiológián túl?

A viktimológiában, vagyis az áldozattanban látok olyan perspektívákat, amiket bizonyos, hogy meg kell fontolnunk. 1982-ben készítettem az első magyar és ilyen méretekben az első szocialista áldozati felmérést, amiben 2448 baranyai polgárt kérdeztem meg arról, hogy követtek-e el sérelmükre úgy bűncselekményt, hogy azt nem jelentették fel a hatóságoknál. 10 évvel később megismételtem a felmérést – ekkor Baranya mellett Texas és Baden-Württemberg lakosait is megkérdeztük.

Újdonságot 1982-ben az jelentett, hogy a szocialista viszonyok között is tetemes számú eset maradt rejtve a hatóságok előtt. Mindkét felmérésben egybevágnak a feljelentés elmaradásának okai, például, hogy a jogsértést az áldozatok nem ítélték súlyosnak.

Amiben viszont különböztek, az a nemzetközi kutatás szerint az, hogy a magyar népességnek általában a bűnhöz, az elkövetőihez és a rendőrséghez egy kicsit más a viszonya a németekhez és az amerikaiakhoz képest. Oldja meg a rendőrség, és űzze a bűnözőt, ahová akarja – véli a türelmetlen magyar polgár, ugyanakkor kevésbé szereti a rendőrségét.

Különbség még például a halálbüntetés kérdése. A magyarok általában nagyon büntetőelvűek, kedvelték a halálbüntetést – az ehhez való viszony változását egy éppen most zajló kutatásban vizsgáljuk. Az én hipotézisem az, hogy Magyarországon is érvényes a nemzetközi tendencia, miszerint abban az országban, ahol régóta nincs már halálbüntetés, ott az emberek leszoknak annak kívánásáról, hiszen rájönnek arra, hogy nem önti el őket a bűnözés a halálbüntetés nélkül. Egyre nő azoknak az aránya, akik belegondolnak a dolgok mozgatórugóiba, és elfogadják, hogy az élet nagyobb érték annál, hogy  akár egy címeres gazembert is megölhessünk.

Miért kezdett el éppen ezzel a tudományterülettel foglalkozni, milyen tervei vannak?

Úgyszólván véletlenül. Mivel láttam, mennyire szenved a bátyám a műszaki rajzokkal, a mérnökösködés helyett a társadalomtudományt választottam, s az egyetem után az igazságügyi statisztika tanítását „sózta” rám a professzorom. Aztán csak tettem a dolgomat. Voltaképpen ugyanazt csinálom, mint az asztalos apám, vagy az asztalos nagyapáim: minden reggel 5.24-kor kelek, és szisztematikusan dolgozom. És tudja, észrevettem, hogy a január, amikor nincs vizsgáztatási kötelezettsége az embernek az egyetemen, olyan időszak, amit rendszeresen kutatásra szánhatok. Egy ilyen, Németországban töltött januárban döbbentem rá, hogy a kriminológia elmélettörténetének még nincs magyar nyelvű összefoglalása, így tavaly írtam erről egy monográfiát, Bűnözési elméletek címmel.

Remélem, most sikerül az akadémián belül egy rendészettudományi bizottságot létrehozni, hiszen Magyarországon 1949 után nem volt tudományos igényű feldolgozása annak, hogy hogyan kell rendőrködni. Fontos célom, hogy ez a tudományág fejlődjön, több tanulmányra is készülök e tárgyban. Mint a Rendészeti Szemle periodika főszerkesztőjének is ez az érdekem.

Szeretek fiatalokkal foglalkozni, okos, tehetséges ifjakkal beszélgetni. Van egy doktori iskolám, ahol nagyon értelmes emberek vannak. Szeretek dolgozni. De nem kérdezne másról? Mondjuk a hobbijaimról? Tudja, a kriminológiai kérdésekről már unok nyilatkozni.

 Mivel foglalkozik szabadidejében a legszívesebben?

Van egy hétvégi házam, amit eredetileg vasútállomásnak építettek 1913-ban. Vonat már nem közlekedik arra, de a közeli szántóföldeken tavasszal csodaszép kőbaltákat lehet találni. Tudja, egy olyan faluban születtem, aminek helyén egykor egy római település volt. Gyermekkoromban több osztálytársam talált római pénzt, és én is nagyon szerettem volna, de nem jött össze. Aztán már öreg fejjel, pár éve a víkendházam körül találtam gyönyörű ezüst és bronz római érméket. Múzeológusokat hívtam, mert kiderült: egy római villa vár feltárásra a közelben.

Szeretem járni a pécsi vásárt és érdekes, régi dolgok után kutatni – ha itt körülnéz, láthat például egy céhládát 1711-ből...

Amin viszont most dolgozom, az egy játszóház az unokáimnak. Ez egy 8 lábon álló, a fakoronák közé épített házikó, 4 fekvőhellyel, ahonnan az odacsábított gyöngybaglyokat meg lehet lesni a fák között – ha befejeztük a beszélgetést, a szegélyléceket készülök felszegezni.

Ácson született 1946-ban. Az állam- és jogtudomány doktora 1998 óta. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a kriminológia. Korinek László a korszerű, magyar empirikus kriminológiai kutatások egyik kiemelkedő szaktudósa. Nevéhez fűződik az első hazai látens bűnözési kutatás végrehajtása (Rejtett bűnözés. KJK, Budapest, 1988), valamint az áldozattá válás főbb szociálpszichológiai összefüggéseinek tisztázása (Félelem a bűnözéstől. KJK, Budapest, 1995). Ugyancsak ő dolgozta fel magyar nyelven a kriminológia elmélettörténetét (Irányzatok a kriminológia gondolkodás fejlődésében. BM Kiadó, Budapest, 2001). Elméleti munkásságán túl Korinek László 1990 – 1993 között mint a Belügyminisztérium rendészetért felelős helyettes államtitkára meghatározó szerepet vitt a magyar rendőrség modernizációjában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.