Feltétlenül, mindig

Olykor előfordul az emberekkel, hogy bekopogtat az életükbe az, amire korábban nem is sejtették, hogy szükségük lehet. A végeláthatatlan csillogás és csalóka ábrándok útvesztője után, a csendes magányban meghúzódva találunk rá arra, ami igazán megelégedettséggel tölti el a lelkünket.

A vágyak hajhászása, a megtévesztően mesés, sokat ígérő szavak olykor olyan üressé tesznek bennünket, hogy magunkat halljuk csak fékevesztetten tombolni a magány kalitkájában. Az elvárások hálójában, a felállított követelmények rabságában, hogyan is tartsunk ki az állandók mellett, főleg ha azok velünk együtt és szintén folyamatosan változnak?! Létezik még kitartás és hit „de” nélkül csak úgy magában, magáért? Ha valami hozzánk tartozik, az akkor is a miénk, ha éppen nem a legjobb, a legszebb.

Amikor a csillag az ég legmagasabb pontján jár, és fényében beragyogja a sötét mélységet, akkor minden szem rá szegeződik. Mindenki kapni akar egy morzsát a varázsából, hogy ő is részese lehessen a fényességnek. Egy idő múlva aztán a csillagból egy pont lesz csupán az égbolton, egy másik társa lesz az éjszaka királynője. Háttérbe szorul, szerényebben, de mindig és feltétlenül ott van, hogy ha szükség lesz rá.

Akkor és ott sokan letesznek róla, feladják, mert nem látnak benne már semmi különlegeset, csak egyet a többi közül. Van úgy, hogy csak ilyen tündöklés jut nekünk, mg máskor a támogatás és feltétlen szeretet ismét a magasba repíthet minket. Nem kell más csak bizalom.

Akkor is, ha csalódások és kudarcok következnek és akkor is, amikor a boldogságunkat az egekig kiáltanánk, hogy mindenki tudja. Nehéz meglátni olykor a valódi őszinteséget az érdekek erdejében, de akit nem vakít el a siker, meglátja azt. Sokféle csillaggal találkoztam már: hiúval, hitetlenkedővel, magabiztossal és arrogánssal, azonban kevéssel, aki egyedül tudott úgy igazán örülni.

A boldogsághoz mindig feltétlenül kell, akivel meg tudjuk osztani. Mert ha beengeded a jót, akkor óhatatlanul besurran olykor pár rossz dolog is. Egyikünk élete sem csupa mosoly és kacagás, vannak szép és vannak nehéz pillanatok, amikor mellettünk lenni nem könnyű.

Egyet nem szabad elfelejtenünk, hogy azok, akik mellettünk állnak mindig, feltétlenül megbecsülést érdemelnek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.