Próba cseresznye! - CrossCore edzésen jártam

Már hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy „változtatok” és felhagyva a mozgásszegény életmóddal, elkezdek rendszeresen sportolni. Szerencsémre alapjában véve nincs komoly konfliktusom a mérleggel, így sosem kellett sanyargatnom magam önmegtartóztatással, kemény diétákkal vagy tréningekkel csak azért, hogy beleférjek a kedvenc nadrágomba. Ugyanakkor a késztetést, hogy végre edzésbe lendüljek egyre sürgetőbbnek éreztem. Elhanyagoltam magam, a lustaság és talán a kényelem miatt, néhány apró fellángolástól eltekintve nem nagyon sportoltam az elmúlt időszakban. Ez azzal járt, hogy három emelet lépcsőzés után már lihegtem, egy kis busz utáni sprintelést pedig olykor kész erőpróbaként éltem meg. Itt volt tehát az ideje, hogy a tettek mezejére lépjek.

Valami olyan lehetőséget kerestem, amit az én edzettségi állapotomban is el lehet kezdeni, ami nem túl monoton és a lehető legtöbb izomcsoportot átmozgatja. Mivel a súlyzók és az erőgépek nem igazán az én világom, olyat szerettem volna, ahol a saját testsúlyommal dolgozhatom. (Na és persze nem árt, ha fokozatos a terhelés, hogy ne kelljen újraéleszteni az első edzést követően) A Yakuza Fight Clubban találkoztam először a CrossCore-ral.


                                                                                                             Fotó: Yakuzafight.eu

Jogos lehet a kérdés (Magyarországon még kevésbé elterjedt sporteszközről lévén szó), hogy de mi is az a CrossCore? Kiss Lacit (A CrossCore magyarországi főinstruktorát) idézem:

„A CrossCore a függesztett erősítő eszközök családjába tartozik. Ez a kétvégű kötélszál egy csigán van átvetve, így teljesen szabad elmozdulást biztosít és egy olyan instabil helyzetet generál, amiben pusztán egy sima fekvőtámaszba történő betámasztás is már komoly erőkifejtést igényel, csak azáltal, hogy egyensúlyba tartsuk a két szárat. Emellett egy nagyon dinamikus sporteszköz, nincsen izomcsoport, amit ne lehetne vele megerősíteni, nyújtani. A gyakorlatok száma gyakorlatilag határtalan, két edzés nem tud egyforma lenni. Egy adott személy önmagára kivetítve, testének dőlésszögével és annak változtatásaival tudja szabályozni a gyakorlatok nehézségi szintjét. Mind állóképességet, mind erőt lehet vele fejleszteni.”

Megtetszett. Egyszerűnek tűnt. Ismertem az edzőt és a környezetet. Akkor hát hajrá, (gondoltam) kipróbálom! Miután be-bekukkantottam néhány órára, megszületett a döntés. Szerda este 19.30! A víz és a törölköző mellett azért egy jó adag izgalom is be volt csomagolva aznap este. Az emberek után aztán érkeztek a terembe a súlyzók, labdák és a szőnyegek, így gyanítottam, hogy az időzítésem ismét remek, mert valami különleges órára tévedtem bele. Nem volt mese, ott és akkor felkészültem mindenre!

Láthatóan egy „haladó” társasághoz csatlakoztam, mert senkinek sem volt már idegen az eszköz használata (rajtam kívül), és másnak nem okozott nagy meglepetést az óra eszközökkel történő színesítése sem. „Most vagy először? Jó kis órát fogtál ki!” - mosolygott rám a szomszéd lány. Ő már tudta, hogy mi vár rám. Na de mi is volt az?

A teremben megannyi függesztett erősítő eszköz volt, egymástól kellő távolságban, lehetővé téve a nagyobb csoportos foglalkozásokat is. Normál esetben mindenki beáll egy-egy CrossCore-hoz, és azzal végzi a feladatokat az óra elejétől a végéig. Ebben az esetben köredzésnek lehettem a részese, több állomáshelyet kellett bejárni és mindenhol eltérő feladatot kellett végrehajtani. Volt ahol csak CrossCore-ral kellett dolgozni, de olyan is, ahol összetett volt a gyakorlat, több eszközt is használtunk (súlyzó, dobogó stb.). Bár tudtam, hogy mennyi mindent lehet csinálni ezzel az eszközzel, tapasztalni az egy másik dolog. Egy nagyon egyszerűnek tűnő mozdulatsor végrehajtásához is olyan erőre volt szükség, amit az ember kívülről nem is gondolt volna.

A kezem és a lábam is folyamatosan dolgozott, hol egyik, hol a másik volt a CrossCore kallantyújában. Egy pillanatra sem volt megállás, a törzsizmom, a karizmom, a hasizmom és a vádlim is meg volt mozgatva. (Meg még ki tudja melyik, csak azt érzem, hogy mindenem sajog) A haladók 12-es ismétlés számmal dolgoztak gyakorlatonként, engem az arcpírom és a szapora légzésem hamar elárult… „első bálozóként” így nekem „csak” hatossal kellett dolgoznom az állomáshelyeken. Mi volt a legnehezebb? Hiszitek vagy sem, de az egyensúly megtalálása! Mert miközben dinamikus mozgásokat kellett csinálni, egyensúlyba is kellett hozni a két oldalt, különben pofára esés és kicsavarodás fenyegetett.

Ahogy az idő telt úgy nőtt a szomjas kortyok száma is. Egy körben kilenc különböző feladat, fejenként két-három kör hatvan perc alatt. Mindenki keményen, becsülettel dolgozott, az óra végére pedig mindenki kellemesen elfáradt. Nyújtás. Zuhany. Egy liter víz… Most harmadnap még mindig izomláz!

Hogy elfáradtam-e? Igen, de nagyon! Hogy megyek-e még? Naná!   Bízom benne, hogy a hatosból szép lassan nyolc és tizenkettő lesz nálam is!

Videós kedvcsináló:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.